Fenyőfélék

Fekete fenyő Pinus nigra

Elterjedési területe rendkívül változatos, Észak-Afrikában is megtalálható. Hazánkban nem őshonos, de igénytelensége miatt sokfelé ültetik. Pionír erdőtársulások alkotója.
A hazai erdőterületekből mintegy 4%-ot foglal el. Kevésbé fényigényes, és jóval több szárazságot képes elviselni, mint a külalakban hozzá hasonló Erdei fenyő. Magas talajvízszintű területeken nem marad meg. Alacsony tápanyagtartalmú talajokon is szépen növekszik. Erdészeti hasznosítása a kopárfásításoknál történik, ahol erős gyökerükkel megkötik a talajt és megakadályozzák az eróziót. Kérge barnásszürke, idősebb korában vastag, hosszúkás cserepekre töredezik. Tűi kettesével állnak, jóval hosszabbak az Erdei fenyőénél és nem csavarodottak. Tobozának felülete fényes, 5-8 centiméter hosszú, tojásdad alakú. Gyökere mélyre hatoló karógyökér, amelyből később erős oldalgyökerek erednek. Rovarkárosítója kevés. Nagyon magas gyantatartalma miatt fája kevésbé értékes, főleg forgácslap és raklap készül belőle.

Sima fenyő Pinus strobus

Észak-Amerika keleti részén őshonos. Hazánkban csak kis mennyiségben van jelen, erdőt ritkán alkot.
Rendkívül gyors növekedésű, hűvös, csapadékos klímát kedvelő fafaj. Közepesen jól tűri az árnyalást. A XX.. században több próbálkozás is történt a faj gazdasági hasznosítására, de egy gombafaj tömeges károsítása miatt ez rendre meghiúsult. Gazdasági hasznosítása elsősorban a papíripar alapanyagaként lehetséges, de fája egyenértékű a luc illetve erdei fenyőével. Kérge sokáig megtartja sima, szürke színű alakját, az idősebb egyedek kérge később barnás árnyalatot vesz fel, megvastagszik és hosszú cserepekre töredezik. Tűi ötösével állnak az ágakon, akár 12 centiméter hosszúak is lehetnek, lágyak, nem csavarodottak. Toboza nagy, a gyantától ragadós felületű. Gyökere szerteágazó, nem hatol mélyre.

Erdei fenyő Pinus sylvestris

Egész Európában megtalálható, hazánkban az erdőtelepítések következményeként szinte mindenhol találkozhatunk vele az árterek kivételével. Az alföld fásításánál fontos szerepet töltött be.
A magyarországi állományalkotó fenyőfélék közül ez a faj rendelkezik a legnagyobb területaránnyal. Jól tűri a termőhelyi szélsőségeket, legjobb növekedést barna erdőtalajon produkál. Az árnyalást nehezen tűri, a fényigényes fafajok közé tartozik. Bolygatott talajon, felhagyott bányák területén gyakran találkozhatunk a Bibircses nyírrel együtt alkotott pionír jellegű erdőtársulásával. Gyors terjedését a termőhellyel szemben támasztott igénytelensége mellett nagyban köszönheti a rendkívül jó csíraképességű magjának is. Kérge fiatalon vékony, vörös színű, később megvastagszik, barnásvörös árnyalatot vesz fel. Tűi csavarodottak, 4-6 centiméter hosszúak, zöld színűek. A Lucfenyővel ellentétben nem tányér, hanem karógyökeret fejleszt, így a széldöntésre nem érzékeny, nagy fajgazdagságú rovarkárosítója miatt nagy odafigyelést igényel.

Törpefenyő Pinus mugo

Hazánk mai területén nem található meg, de a magashegységekben gyakori faj, az alhavasi törpefenyő öv névadó faja.
Alacsony, mindössze 1-3 méter magasra növő fa. Ágai a földön hevernek-kúsznak, áthatolhatatlan, lábbal nem járható erdőt alkotva. Kérge repedezett, pikkelyekben leváló, szürke színű. A hímvirágok sárgák, a nővirágok kisebbek, pirosak. A toboz a fekete fenyőéhez hasonlít, de jóval kisebb, fényes barnák. Tűi 2-5 cm nagyok, kettesével állnak, fényes sötétzöldek. 1300-1600 méteres magasságban állományalkotó.

Forrás: www.novenyhatarozo.info